Bizonyítás a balesetet követően

Egyesületünket egyre gyakrabban keresik fel a legkülönfélébb módon bekövetkezett balesetek sértettjei. A legnagyobb számban még mindig a közúti balesetek szerepelnek, de emellett számtalan olyan üzemi, munkahelyi, sportlétesítményekben bekövetkezett balesetekkel találkozunk akár belföldön, akár külföldön. Gyakran kell szembesülnünk azonban azzal a problémával, hogy hiába következett be súlyos, akár maradandó sérülés,   kártérítés érvényesítésére nincsen lehetőség hiszen a károsultak nem rendelkeznek a megfelelő bizonyítékokkal.  (A jelenleg hatályban lévő törvények azt követelik meg, hogy a peres és a peren kívüli eljárás során a sérültej bizonyítsák a baleset bekövetkezését,  annak helyét, idejét, módját, valamint a sérülés súlyát.)

Úgy véljük mindenképpen érdemes egy-két hasznos gondolatot megosztanunk a sérültekkel a balesetet követő teendőkkel kapcsolatban.

A közúti balesetek során, ha súlyos sérült van a helyszínen, minden esetben a rendőrség végzi a helyszínelést, és lehetőség szerint tanúk felkutatása mellett a baleseti mechanizmus tisztázható.

Egyéb balesetek esetén mindez már nem mondható el, mert a sérült személynek a baleset során kialakult állapota nem teszi lehetővé azt, hogy akár helyszínelést követeljen meg, akár üzemi baleseti jegyzőkönyv felvételét, illetve tanúkat kutasson fel. Nagyon nehéz ezeknek a baleseteknek a bizonyítása, gondoljunk csak egy akár valamilyen üzemben bekövetkezett balesetre, avagy bevásárlóközpontokban, plázákban történt eleséses balesetekre.

Tanácsunk mégis az, hogy ilyen sérülések esetén is, ha a munkáltató, vagy a bevásárló központ biztonsági emberei nem foglalkoznak azzal, hogy dokumentáció készüljön, a baleseti jegyzőkönyv felvételét és kiadását minden esetben meg kell követelni és figyelemmel kell kísérni azt is, milyen adatokat rögzítenek a jegyzőkönyvben, hogy az a valóságnak megfeleljen. Például ha valaki egy bevásárlóközpontban a szőnyegen vagy rácsokon annak vizes, jeges állapota miatt csúszik meg, nem ugyanaz, mintha azt írják le, hogy a szőnyegben megbotlott.

A baleseti jegyzőkönyv mellett célszerű a segítségünkre siető tanúk adatait rögzíteni, a későbbiekben nagy szükség lehet a tanúvallomásokra. Számtalan baleset történik csúszdákon, csúszdaparkokban, ahol hasonló a helyzet. Több baleset miatt kaptunk megbízást külföldi aquaparkokban történt balesetek elszenvedőitől. Ezekben az esetekben is szükséges jegyzőkönyv felvétele és tanúk felkutatása.

Minden ilyen jellegű balesetnél – akár úttesten, járdán történő elesés, ami úthibából ered – nagyon fontos fényképek készítése, a tanúk rögzítése. Amennyiben a mentőszolgálat a baleset helyszínéről viszi a sérültet, úgy az orvosi naplóból visszakereshető az esetkocsi rendszáma illetőleg a mentőtiszt neve, így tőlük is érdemleges vallomás megtétele várható. Sőt, visszakereshető az is, hogy ki jelentette be a balesetet, mert a mentőállomáson rögzítik.

Ezen bizonyítékok tükrében érdemes a kártérítési igény során végiggondolni azt, hogy a baleset okozásáért ki a felelős, van-e olyan felelős szerv vagy személy, akinek a felróható magatartása okozta az általunk elszenvedett balesetet. Ebben az esetben végig kell gondolni azt is, hogy van-e olyan felelősségbiztosító, aki helytáll és ebben az esetben érdemes megfelelő, kártérítési ügyekkel foglalkozó irodához fordulni.

 

 

Szakmai cikkek

Comments are closed.